Fotókönyvek
Emlékszem, a nagyobbik babám egy éves kora körül készítettük el az első olyan fotókönyvet, melyet a sok-sok fényképen túl pár kedves sor is ékesített. Természetesen a nagymamának adtuk át. S természetesen egy igazi, meghatott, boldog könnyáradat lett a vége.. :)
Ez adta nekem az ötletet ahhoz, hogy gyermekfotósként — a képek készítésén túl -, még valamivel foglalkozzak. Fotókönyvek készítésével! Olyan albumok formájában, amelyekben persze továbbra is a fényképek adják a fő témát. Ám melléjük egy-egy kedves, személyre szóló üzenet, idézet, vers vagy mondóka, sőt, akár egy Rólatok szóló mese is kerülhet, így téve őket még egyedibbé. Ezáltal lehetnek könnyekig meghatóak, színesek, vidámak, különlegesek. Bárhogy is, én úgy gondolom minden esetben telitalálatok lesznek :)
Itt belelapozhattok bármelyikbe!
A Te Mesekönyved!
családi
óvodai
szuperhősös
Hogyan készül „A Te Mesekönyved!”?
Az első lépés minden esetben, a szülőkkel közös egyeztető „munka” – a történet kitalálása. Lehet teljesen a fantáziára hagyatkozni, és mesebeli manókat, tündéreket, hajóskapitányokat, tűzoltókat vagy épp autóversenyzőket varázsolni a kis főszereplőkből, ám – részben, vagy egészben – alapulhat valós eseményeken is a történet, mint például kistestvér születése, az első óvodai szerelem, vagy egy emlékezetes nyári kaland. Bármilyen köntöst is ölt a könyv, fontos előre megismernem leendő modellem néhány jellemző tulajdonságát, érdeklődési körét, esetleg kedvenc szófordulatait, hogy a történet végül tényleg tökéletesen Róla szólhasson.
Ezt követően megírom a mesét, amelyet – ha kész –, természetesen megmutatok Nektek, szülőknek, az esetleges változtatások miatt.
Ha adott a történet, kezdődhet a fotózás – öltözékben, helyszínben és kellékekben is a mesének megfelelő hangulatot teremtve. A két órás időtartam alatt több felvétel is születik, ezeket az utómunka első lépéseként technikailag válogatom át, majd kiválasztásra kerül a könyv „illusztrációját” szolgáló 13 darab legbeszédesebb kép.
A kész mese és az utómunkán átesett képek birtokában már csak össze kell állítani a könyvet. Ez a munkafolyamat számomra legkedveltebb része, amikor is oldalról oldalra ténylegesen formát ölt mindaz, ami addig csupán „darabokban” létezett. Még néhány ide illő kedves ábra, és kész is „A Te Mesekönyved!”
Illetve csak majdnem. :) Két nagyon fontos lépés még ekkor is hátravan. Az egyik a hátoldalon lévő „fülszöveg”, melyet egyfajta hagyományként Ti, szülők írtok meg, én pedig beillesztem a helyére. Ha ez is megvan, és minden épp olyan, amilyennek álmodtuk, már tényleg csak a nyomtatás van hátra!
A könyvet és a 25 darab retusált fotót tartalmazó cd-t (valamennyi kép kis és nagy felbontásban egyaránt szerepel majd rajta), az első lépéseket követően három hét múlva már a kezetekben is tarthatjátok!
Mesékre fel! :)